Elkészült a Játszunk szelektíven! füzet

2016.04.13. 09:20:11

A "Játszunk szelektíven" foglalkoztató füzetünk, mely az OKTF "A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos szemléletformálásra fordítható támogatás"keretéből valósult meg elkészült és reméljük, hogy már mától a gyerekek kezébe kerül, hiszen az iskolák már megkapták!

Játszunk szelektíven oktatófüzet

Egyesületünk ugyan vidékfejlesztési pályázatokkal, elképzelésekkel foglalkozik, de már a kezdetektől igyekeztünk bevonni ebbe a gyermekeket is, hogy már kisgyermekkorban alapozzuk meg a hagyományok, a gyökerek megőrzését, a gyermekek természet-környezetvédelmi nevelését.
Ezt szolgálta a rengeteg rajzpályázat, ahol nemcsak a gyermekek, hanem a legtöbb alkotást beküldő iskolákat is jutalmaztuk. 
Célunkat segítette a gyermekeknek tartott játékos foglalkozások, amit a REX kutyaotthonnal együtt szerveztünk „állati okosságok” címen. Ezt segítette a Zöld forrásból minden iskolában tartott kötetlen foglalkozás a természet- környezetvédelem fontosságáról.
Most újra a gyermekekre gondoltunk. Megnyertünk egy pályázatot, hogy a gyermekeknek játékos foglalkoztató füzetet készítsünk a szelektív hulladékgyűjtés, a természetvédelem fontosságának felhívására.
Megkerestük először Verebélyi Ákos igazgató Urat, aki élére állt, és támogatta a játékos foglalkoztató füzet elkészítését. Köszönjük neki.
Kerestük az iskolaigazgatókat, segítsék a munkánkat azzal, tegyék lehetővé azt, hogy tanítók, tanárok segítsék a füzet létrejöttét.
Köszönettel tartozunk a Bernecebaráti iskolának, a Verőcei iskolának, Duna-Ipoly Nemzeti parkhoz tartozó Királyréti erdei iskolának.
Sajnos van kevésbé pozitív tapasztalatunk, nem rejthetjük véka alá. Többször megkerestük a járás iskolaigazgatóit – volt olyan, akit 20 – 30 perces időközönként kérte, hogy hívjuk vissza, mert jelenleg elfoglalt. Volt, ahol 3 – 4 napon keresztül zajlott az "egyeztetés".
De a segítségeknek hála, elkészült a kiadvány! Bízunk benne, hogy a gyermekek is ugyanolyan szeretettel – örömmel fogják használni, mint ahogy mi örömmel készítettük.

A kiadvány letölthető az alábbi linkről: https://www.dropbox.com/s/c27fjaim7u293zs/BDI_J%C3%A1tsszunk_Szelekt%C3%ADven-FINAL-PRINT-Overprint-PAGES-v02.pdf?dl=0

Jó szórakozást és jó tanulást gyerekek!